Oázis a terasz körülTárstervező: Tóth Judit Szentendrei magánkert
Oázis a terasz körül

Tanácsok kivitelezéshez és fenntartáshoz

"A kert egy jól sikerült kompromisszum az ember és a környezete között, melyben mindkét fél megtalálja a számítását." (Peter Wohlleben)

Egy kert soha nem befejezett avval, hogy szerencsés esetben egy jó kertterv alapján elkészül, és szintén szerencsés esetben minden tervezett növény a helyére kerül. Sajnos a faiskolai kínálat állandóan változó, igényes terv esetén ritka, hogy minden terevezett növényt éppen a kivitelezés időpontjában be lehessen szerezni. A tapasztalat alapján a kivitelezők általában beültetnek valami mást a tervezett növény helyett, vagy egyszerűen üresen hagyják a helyét. Ezek pótlása aztán elmarad. Ha a kerttulajdonos azt szeretné kapni, amiért a tervezőnek fizetett, javaslom, hogy ezekre fordítson figyelmet a kivitelezés során. A megfelelő növények későbbi pótlása természetesen többletmunkával, macerával és költséggel jár, de megfelelő megállapodásokkal és fizetési feltételekkel megoldható lenne, hogy se a kivitelező, se a megrendelő ne járjon rosszul.

Gyakran tapasztalom, hogy az évek során a kertekben eltűnnek növények, jóval szegényebbé válik a kert növényfajokban és látványban. Ez különösen az évelők esetében figyelhető meg. A fenntartás sokszor csak a gyep gondozására, és évi egy-két alkalommal metszésre, tisztításokra szorítkozik. A kert azonban egy állandóan változó, dinamikus, élő rendszer, talaj minőség, tápanyag utánpótlás és öntözöttség mértékétől függően a különböző növényfajok és fajták különböző növekedési erélyt mutatnak, sokszor eltérően az ideális környezetben tőlük elvárhatótól. Így egyes fajok erősebben nőnek, a mellettük lévőket elnyomva, mások eltűnnek, néhány esetben akár a nem megfelelő automata öntözőhálózat miatt. A fenntartás során tehát évről évre szükség van az elburjánzott fajok kördában tartására, az elnyomott növények kiszabadítására, pótlására, rendezésre, a nem megfelelő feltételek korrigálására.

Egy másik gyakran előforduló probléma az évelő ágyásokban, hogy a gyomosodás elkerülése céljából terített fenyőkéreg a terjedő, legyökerező fajok növekedését is megakadályozza. Ha azt szeretnénk, hogy az évelők a rájuk jellemző teljes pompájukkal gyönyörködtessenek, vállalnunk kell ezen fajok foltjaiban a gyomlálásra szánt időt, munkát, vagy költséget, különösen az első években. Egy jól beállt évelőágyban az idők folyamán a gyomok megjelenése egyre inkább csökken, és többnyire csak a fentebb említett rendszabályozásra, tisztogatásokra lesz időnként szükség.

Fák környezetében fokozottan igaz, hogy a kert sosem egy befejezett, viszonylag satikus állapotú rendszer, mint például egy épület. Meglévő fák esetén a tervezés időpontjában vannak árnyékosabb és benapozottabb kertrészek. A fák növekedésével azonban pár év elteltével ez a körülmény változhat. Bár a tervezés során a lombkoronák végleges méretét figyelembe kell venni, adott időpontban mégsem tervezhetünk árnyéki évelőket egy napos helyre, ahol az árnyéki évelők megégnek, vagy kipusztulnak, csak mert évek múlva az a hely valószínűleg árnyékos lesz. 4-5 éves intervallumokban tehát a fényviszonyok változása is szükségessé tehet némi korrigálást, változtatást egyes kertrészeken.


Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani.